,,Hogyha a mackók sakkoznak, roppant ritkán kapkodnak”

Ez a versrészlet hivatott megalapozni a hangulatot, mielőtt beléptünk volna az 5.
Világsakkfesztivál helyszínére. A globális esemény a budapesti Nemzeti Galériában
került megrendezésre Polgár Judit által és rajtunk kívül több, mint 30 országból
érkeztek résztvevők.

A versrészlet jól mutatja, valóban nem szabad kapkodni, főleg ha éppen egy
világraszóló eseményen van az ember és éppenséggel azt sem tudja, hova nézzen.
A kiábrándító ébresztő csörgése és a tudat, hogy itt a tízig alvás csak rózsaszín
vattacukorfelhőbe burkolt álom, kárpótolva lett a sok, színes programmal és
látnivalóval.

Az út a rendezvényre a Szabó Krisztián Sakkiskola szervezte kalandbusszal
utaztunk, ahol a gyerekek el lettek látva elemózsia csomaggal. Az általános izgalom
és jókedv mellett Szabó Krisztián (aki szintén velünk utazott a buszon) játékos
feladatokkal, érdekes történetekkel és hozzá kapcsolódó kérdésekkel szórakoztatta
a társaságot.

A helyszínre érkezve, egy röpke fél óra szemezés után az ajtóban álló security
főnökkel, végre kinyitotta kapuit a sakkfesztivál. Szinte arcon csapott a pezsgés és
az egyre fokozódó izgalom (meg az ajtó is majdnem), ami végre kiszakított a
kényelmes énemből.
Beljebb lépve máris több helyszín és programlehetőség várt minket, többek között a
Szamos Marcipán Manufaktúra által szponzorált ,,marcipánműhely”, ahol a gyerekek
elkészíthették saját, egyedi sakkfigurájukat vagy akár egy egész sakk készletet.
Ugyanitt szuvenírbolt, óriássakk és később sakkverseny is volt, de az igazi
programok fent vártak minket az emeleten.
Ott, már felállított sakktáblák várták a Polgár Judit, később Polgár Zsófi ellen kiálló
lelkes fiatalokat. A különleges az volt a szimultánban, hogy miközben Judit körbe
ment és tette a lépéseket (meg közben két interjút is leadott), egy festőművész,
nevezetesen Győrfi András alkotott az asztalok gyűrűjének közepén. Pedig, amikor
még nem érkezett meg, szentül hittem, hogy Judit fog valamit pingálni két lépés
között…

A teremben szétnézve szintén sok szórakoztató program kínálta magát az
érdeklődőknek. Sűrűn álltak azok az asztalok, ahol kisebbek vagy kezdőbbek
próbálhattak ki játékokat és tanító jellegű feladatokat, ezek mindenképpen
tanulságosak lehettek, mert minden állomás más-más megközelítés alapján volt
berendezve. Volt olyan ,,sakksarok”, ahol tudásszintnek megfelelően tudtunk
feladatokat megoldani. Ezt volt is szerencsém kipróbálni, ráadásul még ajándékot is
kaptam.
Egy emelettel feljebb egy, a lentinél is nagyobb óriássakk várta a látogatókat egy
,,nagy” játszmára. Ugyanitt ki lehetett állni nagymesterek ellen sakkozni,
megpróbálva legyőzni őket, illetve néhány sakktábla is fel volt állítva a játszani

kívánóknak. Az emelet túloldalán interaktív tanítás és vaksakk is volt, ahol látássérült
gyerekekkel próbálhattuk ki ezt az ágát a sportnak.
Később, az óriássakk mögött zajlott a dedikálás is, ahol türelmes és lelkes rajongók
zsebelhettek be aláírást a Polgár lányoktól és a még nem említett, de fontos
szerepet játszó sztárvendégtől, Vlagyimir Kramnyiktól. A volt világbajnok, akinek
talán legnagyobb sikere az volt, hogy 2000-ben legyőzte világbajnoki döntőn
Kaszparovot, a maga (minimum) 195 centijével mégis egy mosolygós, barátságos
embernek tűnt. Mondjuk azután méginkább, hogy négy papírt is odatoltam elé
(egyszer van ilyen alkalom, használjuk ki) és mindegyiket aláírta sőt, be is állhattam
mögé egy fotóra.

Kramnyik egyébként ott volt Polgár Judit szimultánjának egy részénél, még több
érdeklődőt vonzva oda.
Az utolsó emeleten volt a megnyitó és egy négyes parti (?), ahol a középső Polgár
testvér, Polgár Zsófia is játszott.
Miután végigmentünk a programokon és helyszíneken, közös fotót készítettünk,
Kramnyikkal és Almási Zoltánnal – akivel nagy szerencsénkre pont összefutottunk -,
Polgár Zsuzsával és egyénileg a két másik Polgár lánnyal, tovább mindegyikőjüktől
egy rakat autogrammot szereztünk és elláttuk magunkat szuvenírrel és persze
Szamos marcipánnal, elégedetten, de mégis kelletlenül hagytuk el az épületet.
A visszaút leginkább beszélgetéssel, pihenéssel és kollektív jutalomosztással telt el,
bár mindenki nagyon fáradt volt, a vélemény egyöntetű ,,nagyon tetszett” volt.
Valóban, a program nagyszerű és változatos volt, inkább a kisebbeknek és
kezdőbbeknek szólt, mégis nagyon jól éreztem magam.

Megérte eljönni már csak azért is, mert személyesen találkozhattam a
hírességekkel, akik a mai gyerekek példaképei. Ilyenkor jó azt érezni, hogy mennyire
meghatározó és jelentőségteljes ez a sportág, hiszen akik itt voltak, mindegy, hogy
valami híres ember vagy csak egy résztvevő, a szenvedély, az elszántság és a
kemény munka követendő és örök példa mindannyiunk számára.

Németh Fruzsina